|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tófalvi Zselyke 1998. november 16.1996 karácsonyán fényképezőgépek villogtak, amikor Cseresznyés Pál kilépett a marosvásárhelyi börtön kapuján. Sokan felajánlották a segítségüket, azután lassan mindenki eltűnt. Hónapok óta a most vele interjút készítő az egyetlen ember, aki érdeklődik a sorsa felől. Senkit sem érdekel, hogy kevés a betegnyugdíja. A szeme alatti sebet egy szegedi szemorvos sem tudta eltüntetni. - Mihaila Cofariu a magyarok "megleckéztetésére" jött Marosvásárhelyre. Bűn, ha valaki saját népét védelmezi? - kérdezte Cseresznyés Pál. Szabadlábra került ugyan, de Mihaila Cofariunak fizetnie kell az életjáradékot. Cseresznyés Pál 1941-ben született Vármezőn. Munkavállalásnál csak előjön: börtönviselt. A románok szemében pedig ő a legnagyobb ellenség. - Cseresznyés Pál keserűen állapította meg, hogy ma nem mennének el az emberek tüntetni, "Ilyen erkölcsi erózió ritkán zajlik le egy népcsoport életében..." /Tófalvi Zselyke: A szabadság börtöne. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ Előzmény: Cseresznyés Pált 1991. jan. 18-án tartóztatták le, azzal vádolták, hogy 1990. márc. 20-án Marosvásárhelyen belerúgott Cofariu Mihaila libánfalvi lakosba. Cseresznyés Pált rettenetesen megverték, így vették rá a beismerő vallomásra. Az akkori események miatt 1992. márciusáig 43 személyt ítéltek el, kizárólag magyarokat és cigányokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1992. márc. 17./ Marosvásárhelyen a Maros Megyei Törvényszék 1992. júl. 7-én 10 év börtönbüntetésre, valamint 1 millió lej kártérítésre ítélte Cseresznyés Pált és - távollétében - Barabás Ernőt. /Népújság (Marosvásárhely), 1992. júl. 8./1999. február 10.Az Állami Vagyonalap /FPS/ az elmúlt év legsikeresebbnek a Román Fejlesztés Bank és a RomTelecom privatizációját tartotta. Az ellenzék szerint viszont nagyon olcsón adták el a telefontársaságot /RomTelecom/, az egyik legjobban működő állami monopóliumot. A görög OTE fizette ki a kormány által kért minimumot, 675 millió dollárt a 35 %-os részvénycsomagért. A RomTelecom 53 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 3,6 millió telefonvonallal rendelkezik. Az utóbbi idők fejlesztésének köszönhetően a hálózat 42 %-a digitális, a többi vonalat nagyrészt még a háború előtti kéziközpontok működtetik. /Tófalvi Zselyke: Román privatizáció. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./1999. június 14.A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű újságírói szakán idén tíz hallgató végez. A diákok szervezte vasárnapi, jún. 13-i ballagási ünnepségen, a szokásostól kissé eltérő módon, néhány tanár kiselőadása hangzott el. Cseke Péter, a politikatudományi és közigazgatási kar dékán-helyettese és Albert Júlia színművésznő egy-egy szakkönyvet mutatott be, Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője a kis ünnepségnek teret biztosító Egyetem utca eleji volt jezsuita rendház történetéről beszélt, de útra való jó tanácsokkal látta el a ballagókat Csép Sándor, a Kolozsvári Televízió magyar adásának vezető szerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke is. A hallgatók átvehették a MÚRE, az Anyanyelvi Konferencia és az Erdélyi Magyar Műemlékrestaurátorok Egyesületének díjait, valamint az elsőévesek ajánlotta "fegyvert": egy-egy lúdtollat. A ballagók neve mind ismert már a lap hasábjairól: Agyagási Levente, Boni Csilla, Illyés Ágota, Járai Albert, Nyéki Judit, Szőke Katalin, Tamás Kinga, Tófalvi Zselyke, Vass Enikő, Zsugán Gyula. Mind a megnyitóbeszédet mondó Cseke Péter, mind pedig az egyetemtől búcsúzó Zsugán Gyula - megjegyezte, hogy ez a fajta újságíróképzés, ami ma Kolozsváron magyarul folyik, még mindig nem a legtökéletesebb. /Újságíró szakosok búcsúja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./2012. január 7.Pro Minoritate”Miénk itt a tér” A térhasználat őseredetű. Az állatok ösztönösen jelölik meg területüket, amelyet megvédenek, valahányszor idegen téved arra. Az ember is ősidők óta nyomot hagyott környezetén. Az alkotók a barlangrajzoktól a futurisztikus építményekig jeleket, üzeneteket “írtak” a jelennek és hagytak hátra a jövőnek. A történelem során a tereket az adott kor szemlélete, ízlése szerint alakították ki az építők és az építtetők, s ezek nagyrészt politikai, kulturális, ideológiai és nem utolsósorban gazdasági szempontok szerint változtak, mert a helyhez kötődésről, az identitásról szólnak. Ezzel az érdekes kérdéskörrel foglalkozik a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által negyedévenként kiadott magazin 2011-es téli lapszáma. A kisebbségi létben különös fontossága van ezeknek a védjegyeknek, amelyek az adott teret, épületegyüttest valamilyen más kultúrához kötik. Nem kell nagyon messze visszanyúlnunk az építészettörténetben, hogy szemléltessük, milyen események határozták meg egy-egy település fő vagy más tereit. Az első, majd a második világháborút követő hatalomváltások nemcsak Európa térképét rajzolták át, hanem városokban romboltak le olyan köztereket, amelyek meghatározóak voltak egyes etnikumok számára. Hogy aztán a második világégést követő szocialista, majd kommunista szemlélet is kialakítsa a maga (ön)imádó tereit. Az uniformizáló, urbanizációs tendencia múltat, történelmet és kultúrát tiport le buldózerekkel, exkavátorokkal, s öltött új ruhát égbe törő darukkal. Hogy ne is beszéljünk a legdiabolikusabb ötletről, a Ceausescu-féle falurombolásról. A ’90-es évek kelet-európai változásai megállították a gigantomániás tervek kivitelezését. Aztán azokon a helyeken, ahol a saját akaratukon kívül más politikai határok közé kényszerítették a kisebbségeket, megindult a terek szimbolikus visszafoglalásának harca. Kolozsvár, Marosvásárhely, Dunaszerdahely, a Nyárád és Küküllő mente, Kalotaszeg – sorolhatnánk azokat a településeket, illetve régiókat, amelyek a többségi bürokráciával és szemlélettel megküzdve, immár több mint 20 éve próbálják visszavenni mindazt, amit valaha egy tollvonással elvettek tőlük. Helység- és utcanevek, szobrok, épületdíszek, zászlók, féldomborművek, székely kapuk, tornácos házak, kúriák, kastélyok a múltról, több évszázados jelenlétünkről beszélnek és üzennek, megtartó, helyhez kötő erejük van. Ezeknek a történetét olvashatjuk a folyóiratban, szakemberek szemszögéből, a tanulmányok tényszerű leírásában. A szemlét készítők pedig további izgalmas olvasnivalót kínálnak a Pro Minoritatét forgatóknak. Tartalom Etnikai térformáló tendenciák – kisebbségi építészet Ványolós Endre: Modern tér történetek Kelet-Európából Péter László: “Kié itt a tér?”A kolozsvári Főtér színeváltozásai egy diskurzuselemzés tükrében György V. Imola: A tér szimbolikus birtoklása Marosvásárhelyen Vajda Barnabás: Az emlékezés helye: a Május 1. tér Szakály Tamás: Kikötők Demeter Csanád: Urbanizációs kísérletek Székelyföld elmaradott régióiban Vizi György: A Kárpát-medencei építőipari szakközépiskolák együttműködése az épített örökség megismertetésében Sebestyén József: Az épített örökség településléptékű dokumentálása a Kárpát-medence magyarlakta térségeiben (1996–2009) Szemle Sebestyén József: Rendezetlen gondolatok “az eltűnt (eltünedező) idő nyomában” (Fekete Zsolt: Az idő fényképe / The Photograph of Time, Méry Ratio Kiadó, Budapest, 2010) Zákonyi Botond: A kis magyar világról (Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940–1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2011) Tófalvi Zselyke: A huszadik század több szempontból (Kovács Kiss Gyöngy – Romsics Ignác (szerk.): A mi 20. századunk, Korunk – Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2011) Pál Zoltán: Fájdalmas közös történelem (Borsi-Kálmán Béla: Megközelítések. Tanulmányok a magyar–román (román–magyar) kapcsolattörténetről és identitásról, Kisebbségkutatás könyvek, Lucidus Kiadó, Budapest, 2011) (vajda) Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
